Téli illatok, hangulatok

winter

A hideg idő beköszöntével hiányolni kezdjük a virágok, növények csodás illatait, melyekkel tavasszal és nyáron árasztották el környezetünket. Ilyenkor szívesen használunk illóolajokat a finom illatélmény varázslatának kedvéért. Mindannyian hallottuk már, hogy nátha esetén mely illóolajok segítenek, estleg hallottunk már az aromaterápia egyéb felhasználási lehetőségeiről, sőt, talán éreztük is a párologtatott illóolajok csodás illatát.

Érdemes áttekinteni, hogy miért esszenciálisak ezek az olajok, hogyan hatnak ránk, illetve hogyan készülnek.

Az esszenciális olaj jelentése a Britannica szótár szerint: felettébb illékony (illékony: a folyékony és/vagy szilárd halmazállapotú anyagoknak az elpárolgásra való készsége) anyag, amelyet fizikai eljárással vontak ki egy bizonyos növényből. Az esszenciális olaj annak a növénynek a nevét viseli, amelyből származik. Az esszenciális elnevezés arra vonatkozik, hogy az illóolaj az illat abszolút lényegét adja.

Az esszenciális olajok szerkezete hihetetlenül komplex, kémiai összetevők százaiból áll. Nagyon koncenráltak, épp ezért jóval hatékonyabbak, mint a szárított gyógynövények vagy gyógynövény kivonatok.

De vajon miért van szükségük a növényeknek az illó olajaikra? Az illóolajokat a növény virága, szára, gyökere, termése vagy levele tartalmazza – azért, hogy megvédje a növényt a vírusoktól, gombáktól, a rá nézve káros betolakodóktól. Ezen kívül fontos szerepet játszanak a beporzásban is.

hatésmechanizmus-illóolajokNézzük, hogyan is hatnak ránk! Ahogy az esszenciális olaj bekerül a szervezetünkbe, azaz bejut a sejtjeinkbe, a véráramlattal eljut a belső szerveinkhez. Az illatanyagoknak jelentős hatása van az agyra, főleg hipotalamuszra (hormon irányítási központ), és a limbikus rendszerre (érzelemközpont).

Nagyon nem mindegy tehát, milyen minőségű illóolajat választunk!

Aromaterápiában a terápiás minőségű, többnyire biotermesztésből származó, első lepárlású vagy sajtolású esszenciális olajokat alkalmazzák, amelyeket botanikusan és biokémiailag is tesztelnek. Ezek az olajok 100% tisztaságúak, 100%-ban első lepárlásúak. Az aromaterápia keretein belül az egészségünk támogatására, bőrproblémákra és érzelmi, hangulati kiegyensúlyozottságra használhatjuk őket.

És hogyan készülnek? Ezeket a terápiás, esszenciális olajokat szigorúan kontrollált körülmények között vonják ki, alaposan átválogatott növényekből, pontosan abban a rövid időintervallumban, amikor az összetevők a legkoncentráltabban vannak jelen a növényben.

A leggyakoribb eljárás a gőzdesztilláció, ekkor a növény nem érintkezik a forrásban lévő vízzel, mely tönkretehetné a hatóanyagokat, csupán a felszálló gőz viszi magával az illóolajokat – a legjobb minőség eléréséhez mind a hőmérsékletet, mind a nyomást folyamatosan ellenőrizni kell.

Különböző illóolajokkal találkozhatunk az üzletek, patikák polcain:

  1. terápiás olajok (kémiai szerkezetük bevizsgált, natúr-, biotermesztés vagy vadgyűjtés), 2. bio olajok (származhat a növény 2., 3. desztillációjából is, kémiai szerkezete nem biztos, hogy megfelelő), 3. természetes olajok (növényből származnak, kémiai szerkezetük általában nem bevizsgált), 4. Szintetikus olajok.

Hogyan alkalmazzuk az olajokat?

Young couple is having a back massage at the spa centre. </div>
<div class=

EditDuplicateDelete[url=http://www.istockphoto.com/search/lightbox/9786786] [img]

http://dl.dropbox.com/u/40117171/couples.jpg

[/img] [/url]

” width=”300″ height=”200″ />

Bőrön alkalmazva nagy mennyiségű növényi olajba kis mennyiségű illóolaj esszenciával végezhetünk masszázst. (Angol modell)

Másik módja, amikor tiszta, hígítatlan, terápiás minőségű esszenciális illóolaj alkalmazunk a problémás területen, azaz nem hígítjuk növényi olajjal. Fontos tudni mely olajat alkalmazhatunk közvetlenül bőrön. (Francia modell)

A német modell az olajok inhalálására fókuszál, melyben nagy segítséget jelent a diffúzor, ami beporlasztja a levegőbe a molekulákat.

Használatuk szaunázáshoz is erősen javallott, hiszen a melegben az erek kitágulnak, az illóolajok bejutása és hatása a szervezetben erőteljesebb. Ilyenkor a tiszta, bevizsgált minőség elengedhetetlen.

Milyen gyorsan hatnak az illóolajok?

Az illóolajok számára nincs fizikai akadály a szervezeten belül, így

20 másodpercen belül elérik az agyat,
2 percen belül a vérkeringést,
20 percen belül a test minden sejtjéhez eljutnak.

Az esszenciákat az teszi különlegessé a természetes terápiás eszközök között, hogy egyszerre képesek hatni a testre és a lélekre is.

Botanikailag és Biokémiailag bevizsgált illóolajokat on-line megtalálod itt. vagy keresd meg a hozzád  legközelebbi patikát vagy bioboltot, ahol meg is tudod szimatolni őket vásárlás előtt itt.

 

Vélemény, hozzászólás?

hu_HUMagyar